Miért nem tudod abbahagyni az evést?

 Mi az a kényszeres túlevés?

Mindenkivel előfordult már, hogy „csak az íze kedvéért” többet evett a kelleténél. De amikor ez visszatérő problémává válik, és folyton lelkiismeret-furdalást, bűntudatot és szégyenérzetet okoz, már pszichés zavarról van szó.

Ez a jelenség sokkal gyakoribb, mint hinnéd, hiszen egészen pici korunktól kezdve jutalomnak érezzük az ételt – így ha jó érzésre vágyunk, az evés a legegyszerűbb, leggyorsabb, legkönnyebben elérhető források egyike.

Azzal még semmi baj nincs, ha rosszkedv esetén eszel egy kis csokit. Pszichés zavarról akkor beszélünk, amikor valakinek az evés a legfőbb – és talán az egyetlen – módja az érzelmi megrázkódtatások levezetésének. Ennek eredményeképpen a bevitt táplálékmennyiség már túllépheti azt a határt, ami testileg és lelkileg is megviseli az embert. Így már készen is van az ördögi kör, ami teljesen más, mint jóllakni a karácsonyi vacsorán, ahol a harmadik szelet bejgli is örömmel csúszik le.

Az „étkezési zavar” kifejezés hallatán sokaknak a táplálékmegtagadással járó anorexia és a bevitt ételektől való gyors megszabadulásra késztető bulimia jut eszébe. Az evésrohamok viszont ugyancsak ebbe a kategóriába tartoznak. A kortárs pszichológiában mérvadó diagnosztikai kézikönyvek szerint az számít kényszeres túlevésnek, amikor valaki legalább három hónapon keresztül minimum hetente egyszer sort kerít a mértéktelen táplálékbevitelre. A dolog azért veszélyes, mert a „heti hat napig jó vagyok” még az egészséges életmód híveinek is alibit jelenthet, így észre sem veszik saját magukon, hogy ez komoly gondot jelentene.

Hogyan kezdődik?

Általában nem tudatos túlevéssel, amire például a tévé előtt ülve bárki képes. A „hoppá, eltűnt az egész zacskó chips” esete valószínűleg ismerős mindenkinek. Csakhogy az észrevétlenül lecsúszó kalóriák utólag ugyanúgy szégyenérzethez vezethetnek a pluszkilók megjelenése mellett, így kialakul a negatív testkép, ami a kényszeres túlevés egyik legfőbb kockázati tényezője. Aki ugyanis nem szereti a testét, hajlamosabb eszközként bánni vele, és alárendelni a finom falatok nyújtotta pillanatnyi élménynek.

A kényszeres túlevés kiindulópontja akár koplaláson alapuló diéta is lehet, amikor olyan súlyos hiányállapot alakul ki a szervezetben, hogy az első néhány evésroham tulajdonképpen fizikai szükségletet elégít ki. A baj csak az, hogy ilyenkor többnyire szénhidrátban és zsírban gazdag ételeket kíván az ember, amelyek egyfelől nem a legideálisabb tápanyagokat tartalmazzák, másfelől pedig bűntudathoz vezetnek. Ugyanakkor ott a „bűnös csemegék” vonzereje, amit a tiltólista csak tovább növel.

Ételfüggőség: létezik?

Ez a magatartástudomány és az agykutatás határterületeit feszegeti, s napjaink egyik legellentmondásosabb kérdését jelenti. Egyes szakértők szerint a zsírban, cukorban vagy sóban bővelkedő ételek valóban függőséget okozhatnak a szó fizikai értelmében, míg mások meggyőződéssel állítják, hogy kizárólag lelki problémáról van szó, aminek nincs lenyomata a testben. Egyvalami azonban biztos: önmegtartóztatással bármikor véget lehet vetni a kényszeres túlevésnek, de akár szakértői segítséget is kérhet hozzá, aki úgy érzi, hogy egyedül nem megy.