5 jele annak, hogy hangulatevő vagy

1. Akkor is eszel, amikor nem vagy éhes

Az éhségérzet annak a jele, hogy a testednek tápanyagokra van szüksége. Ha viszont nem korog a gyomrod, csak úgy „ennél valamit”, sokkal inkább a lelked szomjazik törődésre. Az evés valóban az önjutalmazás legegyszerűbb módjának tűnik – egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy az alakoddal és az egészségeddel kell fizetned a könnyű boldogságért.

2. Félsz, hogy lemaradsz a finom falatokról

A FOMO-szindróma, tehát a kimaradástól való félelem („Fear of Missing Out”) ismert fogalom a modern pszichológiában. Azt a tünetegyüttest jelöli, amikor csak azért cselekszel, mert látod, hogy mások is úgy tesznek – hiszen félelmet vált ki belőled, hogy esetleg nem élheted át ugyanazokat az élményeket. A közösségi média például nagymértékben hozzájárul ennek a terjedéséhez. Elég meglátnod egy guszta ételfotót, és máris „véged”…

3. Nem vagy jóban a testeddel

Az hangulatevők jelentős része bizony a szükségesnél több kalóriát visz be a szervezetébe. Ez egy idő után mindenképpen túlsúlyhoz vagy elhízáshoz vezet, ahonnan már egyenes az út lefelé az önbizalomhiány lejtőjén. Ha viszont módot találsz rá, hogy megszeresd a tested – például rendszeres sporttal rájössz, mire képes – akkor automatikusan elkezded tisztelni is annyira, hogy ne kövess el vele efféle galádságokat.

4. Titkolod, mit és mennyit eszel

Valahogy nem szeretnél másokat beavatni abba, hogy milyen ételek csúsznak le a torkodon egy nap alatt – a mennyiségről pedig főként hallgatsz. Úgyis tisztában vagy az ítélettel, hogy szerintük sok lenne, márpedig semmi szükséged a negatív visszajelzésre. Van „dugicsokid” meg „dugicsipszed”, ám még a boltban is szemérmesen körbepislogsz, amikor újra kell tölteni a készleteket.

5. Bűntudatod van az evéstől

Pontosan tisztában vagy vele, hogy nem kellene ilyeneket és ennyit enned. Mégis megteszed. Gyakran már ott tartasz, hogy minden falatnál megszólal a lelkiismereted – mégis folytatod, mert átmenetileg kárpótolnak az ízek.

A kérdés, hogy azért a pár másodpercnyi örömért tényleg megéri-e…